Valamikor az év elején írtam utoljára, facebookról, saját reklámról, stb. Az elmúlt időben azért történt egy s más. A nyáron egy csodálatos vihar miatt tönkre ment a számítógépem így kénytelen voltam beszerezni egy új vasat. Nos, nem egy erőmű, de a napi használatra remekül megfelel. Ez már nem dual boot-os masina, a Windows "száműzésre" került. Első körben erre is a Zenwalk Linuxot tettem fel. Pokolian gyorsan működött rajta, de volt pár dolog, amit "hegesztgetni" kellett volna, én pedig úgy éreztem, hogy sem időm sem energiám azzal foglalkozni. Így most egy Ubuntu Linuxot nyúzok, eleddig megelégedéssel. Kicsit furcsa volt ez a Unity-s kezelőfelület elsőre, de ma már eléggé kézre áll. Mivel október van gondolom hamarosan jön az új verzió ebből a disztribúcióból. Felettébb kíváncsi leszek, hogy hogyan fog menni a frissítés.
Programozás terén nem jeleskedtem az idén. Bár saját használatra, az éppen aktuális munkámhoz készítettem ellenőrző programot, illetve munkahelyen is volt, hogy olyan problémába ütköztem, amit egy számítógépes programmal könnyebben lehetett megoldani, mint nélküle. Valamint ha olykor egy fórumon belefutottam egy egy általam is könnyen megoldható problémába, akkor természetesen megoldottam azt
.
A mai napon eszembe jutott, hogy esetleg kicsit "modernizálni" kellene a weboldal megjelenését, de aztán elvetettem ezt, minek utána nekem tetszik a mostani külső. Azonban a korábban bejelentett tartalmi változtatásokkal még adós vagyok, de egyelőre más dolgokkal kell foglalkozzak.
És így a végére kerüljön ide egy zene is, amihez mindenkinek jó szórakozást kívánok!
hozzászólás(ok): (0 db)
Akik személyesen ismernek, azok tudják, hogy meglehetősen irtózom ezektől a közösségi oldalaktól, mert látok bennük némi biztonsági, adatvédelmi kockázatot. Nos legyőzvén eme gátlásomat a mai napon regisztráltam a Facebook nevű oldalon. Hogy mire lesz ez jó a számomra azt még nem tudom. Egyelőre ismerkedem vele.
Aztán, a tegnapi napon jött egy ötlet, hogy mi lenne ha a saját oldalamon elhelyezném a saját hirdetésemet. Nos ez jó alkalom volt az Inkscape nevű programmal való ismerkedésre is. A végeredményt az oldal fejlécében lehet megtekinteni. Sajnos a bannerban szereplő mintát nem én készítettem, bár nem tűnik olyan bonyolultnak, de inkább a már korábban is használt OpenClipart oldalról szereztem be. Reményeim szerint hamarosan készíteni fogok egy új lapot is, ami ezzel a bannerrel kapcsolatos lesz. Illetve a már korábban beígért, de eddig még nem kivitelezett változásokat sem lenne rossz megcsinálni. Nos, meglátjuk mit hoz majd a jövő...
hozzászólás(ok): (0 db)
2010. november 12-én kiadásra került a Free Pascal 2.4-es szériájának első hibajavító kiadása, a 2.4.2 verziószámot viselő. A bejelentés a programnyelv weboldalán a http://freepascal.org címen olvasható. Az új verziót a szokásos helyről lehet letölteni. A változások listáját pedig itt lehet elolvasni.
hozzászólás(ok): (0 db)
"Harminckét éves lettem én, meglepetés e költemény..." akarom mondani blogbejegyzés (de az ugye egyrészt nem rímel, másrészt meg neves költőnk, József Attila, így írta meg és így is van ez jól). Szóval ma délután 14 óra 30 perckor (kis csalással ez a blogbejegyzés is akkor íródott
) lesz harminckét éve, hogy eme "remek" világ levegőjét szívom. Persze nem siránkozok, lesz ez még több is
. Meg talán a bejegyzéseim száma is, hiszen nincsen ez a blog elfelejtve. Lehet, hogy most valamiféle számadást kellene készítenem az eddig életemről, dolgaimról, de attól tartok az nem én vagyok aki ezt most megteszi. A jelen problémáival ugye nem terhelném a "hallgatóságot", a múlt problémáit meg jobbára már megoldottam.Örömmel látom, hogy programokat amelyeket írtam jó páran letöltik. Sajnos azt a statisztika nem mutatja, hogy használják is e, de bízom benne, hogy igen. A hétvégén fordult meg épp a fejemben, hogy a lemezkép csatoló programot kicsit át kellene írni, igazodva a kor igényeihez. Talán a hétvégén el is kezdem és alapjaitól újra írom. Most már a fuseiso program frontendje lehet ha elkészülök majd vele. Ez annyiból előnyösebb, hogy így nem lesz szükség a root jelszavára egy egy lemezkép felcsatolásához, valamint nem csak .iso képfájlokat fog tudni kezelni. Na ennyit a jövőről. Illetve mégsem, tíz év múlva valószínűleg "Az élet, a világmindenség meg minden" címen fogok blogbejegyzést írni a születésnapomon. Hogy miért? Annak aki nem sejti maradjon titok egészen addig...
hozzászólás(ok): (0 db)
Ma végre eljutottam oda, hogy a munkahelyemen beállítottam az új gépemet. Szép új masina, széles monitorral és Windows 7 operációs rendszerrel (technikai részleteket nem írnék most). Azt hiszem kell majd jónéhány nap mire megszokom ezt a monitort. A régi még nem ilyen volt. A windows 7 azon túl, hogy most először voltam vele huzamosabb ideig testközelben egészen használhatónak tűnik. Persze talán egy nap ismeretség után még korai bármilyen következtetést is levonni. A redszer látványvilága nem tolakodó, nem idegesítő minden féle csicsa ellenére sem. A programok gyorsan indulnak és futnak. XP után a beállítások megtalálása azért okoz némi fejtörést, a rendszer szerintem már túlságosan is felhasználóbarát (hogy ez baj, vagy sem azt mindenki eldönti maga). Tulajdonképpen a régi gépről elég ügyesen át tudtam pakolni a cuccaimat az újra, bár a mappa szerkezetben van némi eltérés az XP-shez képest. Jó lenne rájönni, hogy hogyan lehetne a dokumentumok mappát egy másik meghajtóra átpakolni ahol több hely van, de dolgozok a problémán
. A munkámhoz szükséges programok gond nélkül települtek és futnak, igaz a Corvina azért okozott némi fejtörést mikor nyomtatni próbáltam belőle. Szerencsére eszembe jutott, hogy ez már az XP-n is problémás volt és így már az ott bevált módszerrel itt is sikerült lelket lehelni a cuccba. Egyébként a nyomtatás beállítása alapban is érdekes. Mivel az intézmény gépei legjobb tudomásom szerint nem tartományba vannak. A windows 7 valamiért nem tudja tallózni a hálózatot, illetve megtalálni a megosztott nyomtatókat. Persze ezt is sikerült orvosolni, már ami a megosztott nyomtatókat illeti. Így a mai napra mondhatni teljes volt a siker, annak ellenére is, hogy az egész napom ráment erre az ismerkedésre. Holnap újabb kör következik vele, akkor már intenzívebb nyúzópróbának vetem alá, megpróbálok dolgozni rajta
.
hozzászólás(ok): (0 db)